mercoledì 15 agosto 2007

HOGY EMLÉKEZZÜNK ANNA POLITKOVSKAJA-RA

Október 7-én lesz egy éve, hogy Anna Politkovskaja-t meggyilkolták Moszkvában saját háza előtt. Aki lesből négy lövéssel lelőtte még mindig büntetlen, mint azok is, akik megrendelték a legbátrabb orosz újságíró életének kioltását.
Anna hazájában ismeretlen volt - emlékezett rá tapintatosan és óvatosan Putyin elnök néhány órával a kivégzés után. Hazájában Anna Csecsenföldről és az orosz demokratikus fordulatról szóló könyveit soha sem adták ki. Az orosz sajtószabadság veszélyben van, amióta a Kreml-t egy ex KGB-s ezredes irányítja.
Mégis, a veszélyek ellenére Anna nem akarta elhagyni hazáját, az ő Oroszországát.
Bátor híradásai az emberi jogok megsértéséről Groznijban és Moszkvában ismertek voltak a Nyugat számára.
Ennek ellenére az Európai Unió egyetlen képviselője sem érezte kötelességének, hogy részt vegyen a temetésén. A világ egyetlen államfője, egyetlen kormányfője sem, akik pedig a szabadság terjesztéséről beszélnek.
Ha a politika nem is figyelt fel (ugyanakkor résztvesz az orosz gáz vásárlása körüli mérkőzésekben), a kultúra világa nem felejti el Anna Politkovskaja-t.
Arra buzdítunk, hogy Európa újságai, színházai, zenekarai és művészei szervezzenek kezdeményezéseket október 7-re, hogy Annára emlékezzünk.
Hogy azt mondhassuk azoknak, aki meggyilkoltatták: mi nem felejtünk!


mailto: 7ottobre2007@gmail.com

Nessun commento: